vulkán

Kezdjük ott, hogy én soha nem voltam az a nagyon romantikus, meg nyálas ember, de ez egy olyan bejegyzés lesz, amit el fog borítani a nyáltenger, szóval ha nem szereted az ilyen sztorikat, akkor szerintem most nyomd meg a piros x-et a jobb felső sarokban. Na jó, nehogy lelépj innen, olvasd csak el, lehet mosolyt csalok az arcodra az én kis történetemmel.
Ma szeptember 3-a van, este tíz óra kilenc. Folyamatosan pörög az agyam azokon, amik ma történtek. Kitört belőlem valami, amire nagyjából semennyire nem készültem fel, de szerintem egyikőnk sem, szóval ne haragudj még egyszer, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak, nekem is az volt. Őszintén elmondtam neki, hogy mennyire nagyon jól esik, hogy így törődik velem, hogy érdeklem, vigyáz rám, gondoskodik rólam, szeret engem. Fontos vagyok neki. Bízom benne. Szeretem Őt. Egy hónapja már - még nem teljesen, majd csak 6-án lesz egy hónapja -.
Eleinte nagyon féltem, hogy nem azt fogja kapni amit ő szeretne, hogy csak egy hirtelen felindulás volt az egész és másnap már híre-hamva sem lesz.
Máshogy alakult. Egymásba szerettünk, én visszavonhatatlanul, önzetlenül belé habarodtam, az ujja köré csavart, mintha egy kígyó kúszna fel a fán. Elrabolta a szívem, és merem ajánlani neki, hogy vissza ne adja, mert tudom, hogy vigyázni fog rá.
Kitört belőlem valami, pár könnycsepp mellett. El kellett neki mondanom, mert nem tudom elégszer a fülébe súgni, mennyire oda vagyok érte. Soha nem kaptam még senkitől ilyen szintű szeretetet. Nehéz elfogadni, befogadni ha az ember nem élt át még ilyet, de visszaadni mi sem egyszerűbb. Nagyon szeretném, ha ez nagyon hosszú távon így működne, mert tényleg el tudnám képzelni vele.. :)
Boldoggá tesz. Mosolyt csal az arcomra, minden egyes percben, amit együtt töltünk. Érzem, hogy fontos vagyok. Érzem, hogy érdemes maradni valakiért. Érte. Érte maradok.