ez a mi mesénk

Nem is tudom, hogy hol kezdjem... Megismertem egy srácot, még decemberben, egy kávézó - na jó, inkább kocsma, csak kávézónak van titulálva - mosdójában. Már előtte is ismertem látásból. Nem beszéltünk sokat, csupán abból állt, hogy "Áh, te vagy az a...! Igen én. Amúgy Réka vagyok, szia!". Majd elkezdtünk beszélgetni. Napokat csacsogtunk át, mikor hazaértem suliból az első dolgom volt, hogy leírjam neki, hogy milyen napom volt, mi borított ki, vagy min nevettem rengeteget. Megnevettetett, boldog voltam mikor vele beszéltem, és elfeledtette, ha éppen iszonyat rossz kedvem volt. Utána bizonyos okok miatt megszakadt a kapcsolatunk. Nem igazán kerestük egymást, sok problémát szült, hogy jóba lettem vele. Aztán pár hónappal később megint beszélgetni kezdtünk, mikor már nem szabta meg senki nekem, hogy kivel beszélhetek, és kivel nem. Igazából egyből meg kellett keresnem, azt akartam, hogy újra az életem része legyen. Akkor még nem gondoltam, hogy ennyire fontos helyet fog betölteni.
Augusztus 6-a volt, egy baromi meleg nyári nap, reggel 5-kor keltem, jöttem haza az egyik barátnőmtől, és 11-kor volt Vele találkám. Két puszival köszöntünk, és felmentünk hozzá filmezni. Ugyanis megbeszéltük, hogy megnézzük a Scooby-Doo filmeket. Amikor befejeztük kitaláltuk,hogy ugyan igyunk má" valamit, me' mé' ne?! Hubi 33, Ő sem ivott még olyat, meg én sem, próbáljuk ki.. Hihi... Este kilenc körül jött az ötlet, amikor már lábra tudtam állni - de nem tölt el büszkeséggel ezt leírni, de minden részlet fontos -, hogy menjünk ki a Margitszigetre. Gyönyörű volt... A fények, a csillagok. A féreglyukak, és a dimenziók kitárgyalása. A fa, ami úgy nézett ki, mint egy nyuszi. Be nem állt a szánk. Órákat dumáltunk át:)
Végül jött - amit szerintem egyikőnk sem bán - aminek jönnie kellett. Az óvatos átkarolások, a kézfogások. A tetőpont pedig amikor megpörgetett, és visszahúzott magához. Ajkam az ajkához ért, szinte égetett. A szívem talán még soha nem dobogott olyan hevesen, mint akkor. Először megijedtem, de nem tudtam ellökni magamtól, mert valami tolt hozzá még közelebb, valami akkor még megmagyarázhatatlan valami.

Ma már tudom mi ez. Azóta - húsz kerek napja - le sem lehet vakarni a mosolyt az arcomról. Minden egyes kedves szava, érintése az egekig emelt, és azóta sem estem le onnan, ha nincs velem akkor sem, mert akkor is érzem. A pillangók a gyomromban, és az a kellemesen bizsergető melegség a fejem búbjától a kis lábujjamig.

Bele szerettem. Minden nappal egyre jobban szeretem. Azon a napon csókkal váltunk el egymástól. Ez a mi mesénk.

Szeretlek