ugrás

kint ülni egy tíz emeletes panel tetején félelmetes. megfogalmazhatatlan érzés. tenyeremet megnézem, s látom rajta, ahogy az izzadságcseppek végiggördülnek rajta. beletöröltem a ruhámba. mit számít az? - csak ott ültem, és néztem, ahogy a reggeli csúcsforgalom szépen lassan véget ér, s a több ezer autóból, már csak olyan száz darab van a horizonton. a szembe lévő épületekben az emberek sürögtek-forogtak. rohanó világ. van, ahol az üzletemberek a papírmunkáikkal foglalkoznak, és van, ahol a főnök dugja a titkárnőjét. szép dolog, nem? vajon vannak gyerekei annak a disznónak? és a másiknak? bár nem az én dolgom, már megint bele ütöm az orrom.
az ég tiszta, csak a szmog tűnik fel néhol egy-egy szürke felhő képében. hideg van. de én csak egy szoknyába, egy pulcsiba, és egy pólóba ülök ott, már előző éjjel óta. fázom, remegek.
pár perccel később a peremen állok.beleszippantok a levegőbe. mocskos levegő.
lenézek. egyensúlyom kicsit meginog. fura érzések kavarognak bennem. mit tegyek? hirtelen visszahúz valami. egy megmagyarázhatatlan valami. aztán elindultam. mintha nem történt volna semmi. csak elindultam. magam sem tudom, hogy merre.