rohadtul idegesítő tud lenni anyám, meg a férje. tudom, hogy ilyet nem szokás mondani, de mióta együtt vannak, anyám egyre elviselhetetlenebb, egyre több a vita, bár most inkább kussolok és át se megyek hozzájuk beszélgetni, meg semmi. most meg azzal jön, hogy neki nincsen semmi baja a barátommal, de nem maradhat itt olyan sokáig, mint szokott.
sokáig?! fél kilenckor szokott mindennap hazamenni. egyáltalán nem sok és akkor azt mondja, hogy koncentráljak az iskolára, de így se-úgy se fogok.mert egyszerűen nem tudok. én soha nem tanultam, csak a verseket, meg a vizsgákra, a többi nekem mindig emlékezetből ment. tudom, hogy csak nekem akar ezzel jót, de csak feszültséget kelt, mint mindig. mert vele nem lehet normálisan beszélni. mindig kitör belőle az üvöltözés. és számtalanszor elmondtam neki, hogy a munkahelyen felgyülemlett stresszt, ne rajtam és ne a húgomon töltse ki. meg a férje se a tesómmal, velem meg főképp ne üvöltözzön, mert köze sincs hozzám, csak egy lakásba lakunk. aztán azzal fenyegetőzik, hogy elveszi a netem. RAJTA! pont nem érdekel, hogy van-e netem, vagy nincs. különben is, ott a telefonomon a wlan. pont elég.;)
szóval nem nagyon van mesélni valóm. ma volt évnyitó. majdnem elaludtunk lolával az összes órán. rohadt fárasztó volt az igazgató beszéde. arról papolt fél órán keresztül, hogy 'ezt ne csináljátok, meg azt ne csináljátok'.izgiii.
az osztály egész jó,csak kicsit meglepődtem, hogy gólyába mindenki dumált mindenkivel, de most meg szinte csak a lányok, előttünk a domiék, meg mögöttünk a simiék beszélgettek. furcsa. holnap öt órám lesz, két angol, egy matek és két info. hmm. na mindegy.
majd meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok..
addig is, csók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.