nem értem, hogy mit várnak el az olyan emberek maguktól és másoktól, akik a másikat lenézik, kibeszélik, elhordják mindennek. nem mondom, hogy nem érdekel, ha rólam beszélnek, mert mindenkit érdekel, hogy mikor minek mondják. nem fogok rá jó szemmel nézni, főleg azután, hogy a barátságunkra esküdött, aztán átvág.
főleg azután, hogy nemcsak engem, hanem mindenkit kb ott hagyott a szarban, és csak leshettünk.

tudom, hogy nem tiszta, amit most írok, de egyszerűen nem tudom összeszedni a gondolataimat, nem tudok normálisan írni, minden össze van kuszálódva a fejemben. nézd el nekem, a lényeget biztosan érted.

ha ordíthatnék egyet, mint még anno, amikor apuval újhutai nyaralónkban a hegyek közt sétával ordítottam, levezetném a  feszültséget, de egyszerűen nem megy. nincs rá lehetőség, nincsenek hegyek. hegyi levegő. zöld fák, csobogó patak. nincs idilli környezet.

nincs itt a nagy büdös szaron kívül semmi.


egyébként tudtátok, hogy ha egy kutya gazdája nem szedi fel azt, amit a kis kedvence az utcára piszkított, az egy idő után megszárad, és azt a szél elhordja, csak úgy, mint a port, és mi azt lélegezzük be? nem merek utcára menni. holnaptól sálban járok, ami a szám előtt lesz. vagy ajánlom az orvosok által viselt cuccot, amit a fületekre kell akasztani..