szemében a vágy égető tüze izzott szüntelen. nem mertem megtenni, hisz oly közel áll hozzám, de épp emiatt kell megválnom tőle. a félelem jelei ültek ki arcomra, mely összerezzent. lábaim a földbe gyökereztek, mozdulni sem bírtam. majd hirtelen ott álltam mellette. a gyönyörű, antik tőr a nyakához szorult, nem engedtem, hogy elmenjen. azt sem, hogy megmozduljon; hogy megrezzenjen.
semmi nem lehetett hallani ebben a feszült csöndben az óra kattogásán kívül. a meggyvörös falak már egyébként is sötétté varázsolták a szobát, de a behúzott fekete függöny a régi idők hangulatát idézte fel bennem. csak álltam ott, de nem tudtam megtenni. túlságosan szeretem. de ez lehet a vesztem. túl közel van, túl közel..ebből semmi jó sem sülhet ki. mindig is én magam oldottam meg a problémáimat, soha nem volt szükségem mások segítségére. a féltékenység, a düh felemészt és megőrjít. bolonddá tesz.
kicsit tétováztam, míg ő levegő után kapkodott, és valószínűleg azt próbálta felfogni, hogy mi is folyik körülötte. de már nem volt ideje arra, hogy eljusson ez a tudatáig. a kés ekkor átvágta a torkát. én pedig elmenekültem. mi mást tehetnék?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.