tévedtem. eszméletlen jól estek a mai köszöntések, nagyon szépen szeretném megköszönni itt is mindenkinek, hogy gondoltatok rám, odajöttetek hozzám, írtatok, felhívtatok. hihetetlen jó érzés. és ez még csak a névnapom. de tényleg. nagyon jól esett!
féltem, hogy ki lesz az, aki elfelejti, hogy ki lesz az, aki majd csak abból fogja tudni, hogy 'ünneplek', amiket lát a facebookon. az előző köszöntéseket. fáj, hogy egy nagyon fontos embertől nem kaptam semmi jelzést.. semmit. de hát, megesik ez, nem?
elmaradt ma az első óra, és lolával mentünk mekizni, alvás helyett. aztán elmaradt a hatodik óra, és ötödik óra után, találkoztam, egy új baráttal:)
nagyon örülök, hogy megismertelek, meg tök jó, hogy ennyit beszélünk, meg aranyos is vagy, meg kedves. szóval remélem majd jól össze tudunk barátkozni, mert most olyan barátkozhatnékom van amúgy is.
csak úgy fosom a szavakat. de durva.. nagyon fel vagyok dobva, köszönhetem ezt nektek!
régen nevettem ennyit, mint ma:)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.