nos, elég régen írtam róla és amikor írtam, akkor se tudhattatok meg róla sok mindent. helyesbítek: rólunk. szóval, az egész 2009 októberében kezdődött, amikor egy weboldalon megismertük egymást. igen, mindjárt két éve. azóta elválaszthatatlanok vagyunk, még akkor is, ha néha összeveszünk. szerintem még FIÚ SEM tudna minket szétszakítani egymástól. lehet, hogy máshogy gondolod, DE NEM!
emlékszem, hogy először a népligetben találkoztunk, egy csodaszép nyári reggelen. jó korán volt, hisz emlékszem, hogy már vagy két órával érkezésed előtt felkeltem, mert be voltam zsongva, hogy mikor jössz már! amikor megláttuk egymást, olyan volt, mintha már ezer éve ismernénk egymást. semmi félénkség, semmi gátlás. önfeledten nevetgéltünk a villamoson, és itthon is. aztán én mentem hozzád. nagyon féltem, mert kíváncsi voltam arra a pirinyó falucskára, amit mára nagyon megszerettem. kíváncsi voltam, hogy fognak engem fogadni. éjjel a hullócsillagokat számoltuk, aztán elestem, mert futottunk, aztán.. mennyi mindent mesélhetnék. annyi emlék kötődik hozzá, amit több nap alatt tudnék csak leírni. felejthetetlen, pótolhatatlan. örökre a szívembe és az eszembe vésődött, onnan senki nem szedi ki.
nem tudnék már eleget írni ahhoz, hogy kifejezzem, hogy annak ellenére, hogy rengetegszer megbántottál és én is téged; mennyire szeretlek. te vagy az, akinek tényleg mindent elmondok az ég egy adta világon és remélem te is elmondasz nekem mindent, amit rólam gondolsz azt is először velem oszd meg, ne mással. akkor a konfliktusok is elkerülhetőbbek és ennél is közelebb kerülhetünk egymáshoz. a másik felem vagy, mindent tudsz rólam, és én is rólad. kitartasz mellettem és támogatsz engem. én is próbállak, kisebb - nagyobb sikerekkel.
remélem, hogy nem fogsz engem soha elfeledni, remélem, hogy soha nem fogsz engem más helyre költöztetni a szívedben, már ha érted mire gondolok és tudom, hogy érted. és remélem, hogy nem fog más az én helyemre kerülni. félek. kérlek ne adj erre okot.
mert te vagy a legjobb! örökké!

imáádlak! <3
VálaszTörlésén is téged <3
VálaszTörlés